Elkezdődött a vakáció. A szülők számára égető kérdés, hogyan oldják meg a gyerekek felügyeletét. Nagy megkönnyebbülés hát a nagyiékkal közös nyaralás lehetősége. Vajon van rá mód, hogy a nagyszülők is megtalálják a maguk örömét, miközben a gyerekek is jól szórakoznak? A legjobb, ha úti célul olyan helyet választunk, amely mindenkinek remek kikapcsolódást kínál.

 

Ugyanakkor a nagyszülők is emberek. Bár szívük szerint felgyorsulnának a gyerekek tempójára, mégis inkább pihenni szeretnének. Ráadásul szívesen használnák nyaralásukat arra, hogy egészségük megőrzéséért is tegyenek valamit, legyen az egy állapotfelmérés vagy gyógymasszázs.

Az egész évben iskolapadban ülő, kevés szabadidejüket is a képernyő előtt töltő gyerekek ehhez képest bizony aktívabb vakációra vágynak. Amint kiszabadulnak a négy fal közül, a mozgás a lételemük. Nekik az a legjobb, ha a nyár a változatos mozgásformák jegyében telik. Hogyan hangolható össze a két korosztály eltérő igénye?

A NaturMed Hotel Carbona gyógy- és wellness szálloda családbarát szolgáltatásai több generáció kellemes, közös kikapcsolódását szolgálják.

A nagyszülők és az unokák itt együtt, mégis saját elképzeléseik szerint élvezhetik a vakációt. Míg a kisebbek a Törpeklub sokszínű programjain, kézműves foglalkozásain vesznek részt, a nagyobbak csocsóznak, Xbox-oznak, pingpongoznak, a nagyiéknak juthat egy kis idejük arra, hogy a fedett termálfürdőben rácsodálkozzanak (akár sokadik alkalommal) a hévízi víz jótékony hatására.

Lehet, hogy a hagyományos hévízi gyógykúrára ezúttal nem jut elegendő idő. Ám egy jóleső aromamasszázs vagy más wellness kezelés, esetleg a relaxálás a gyönyörű szabadtéri élményfürdőben gondoskodni fog a nagyszülők ellazulásáról. A gyerekek számára is a nyaralás fénypontja lesz a fürdőzés, a mozgás. Külön kamaszmedencében ugrálhatnak és labdázhatnak kedvükre, sport-és mozgásterápiás programokon tombolhatják ki magukat.

Ahogyan az egész közös vakációnak, úgy az étkezéseknek is meglesz a maguk varázsa. Hogy könnyebb legyen a nagyszülők dolga a kényeztetés terén, a gyerekek kedvenceit az Attila étteremben külön gyermekbüfé, a Neptun Pool Bárban gyermekmenü, a Neptun és Platán Bárban gyermek koktéllap tartalmazza.